A napokban egy régi ismerőssel hozott össze a sors a fészen, és úgy alakult, hogy a beszélgetésünk mélyebb mederbe terelődött. A hölgy -nevezzük őt innentől Dorkának- röviden ecsetelte az élethelyzetét, és az őt foglalkoztató fontosabb gondolatokat. Ezekből azt a konzekvenciát vontam le, hogy bizonyos szempontból nem találja a helyét, és hogy nincs olyan kapaszkodója, amely támaszt jelenthetne neki a mindennapokban (tehát nincs jóban önmagával, hiszen egyetlen igazi támasz létezik számunkra az életben, és azok mi magunk vagyunk).

A következő dolgokat olvastam ki a leveléből:

- elvesztette a fonalat
- nem tett még le semmit az asztalra
- szemben a környezetével, ő "még csak" összeköltözött a párjával, de már 30 éves (másoknak meg ilyenkor már gyereke van);
- a munkájában nem tud érvényesülni, nem tud elhelyezkedni a végzettségében;
- több hónapig nem dolgozott, és emiatt depresszióba esett;
- értéktelennek érzi magát.

Kihagyva a visszacsatolás részt a következő gondolatokat írtam neki:

"Figyelmen kívül hagyva a dolgok gazdasági vonatkozását (..hogy miként létezik az, hogy hazánk lakosságának túlnyomó része 2017-ben napi megélhetési gondokkal küzd), inkább az egyén oldaláról közelítem meg a kérdést. Szerintem nem az anyagi világ, és az anyagi dolgok okozzák elsődlegesen a szenvedésünket, hanem a hozzáállásunk a dolgokhoz, az élethez. Túl a (genetikai) determináltságunkon mi döntjük el, milyen elvek mentén éljük az életünket, és hogy hogyan reagálunk azokra a dolgokra, amik történnek velünk. Én ebben látom az egyetlen kiutat a szenvedésből: nekünk kell "többé" és "jobbá" válnunk. Fejlődnünk kell, és annyira megismerni magunkat, amennyire csak lehet. (Gandhi & Delphoi.) 

Még mielőtt elszállnék a nemlétező pulpitusról, szeretném megjegyezni, hogy én ugyanúgy harcolok önmagammal, mint bárki más. Mindösszesen hiszek abban, hogy ha az ember tudja, hogy ki ő, és hogy mit akar / merre tart az életben, akkor a szenvedése a háttérbe szorul, és egyre jobban érzi magát a bőrében. Ezt kideríteni persze nem kis piskóta... De ha már legalább arra a pontra elérünk, hogy ezt a kérdést feltegyük, akkor onnantól a kezünkben van az irányítás." 
...Én azt látom, hogy van pár pont az életedben, amiknél elakadtál. Semmi több. Az, hogy anyagilag nem tartasz ott, ahol azt te jónak éreznéd, csak átmeneti. Különben sem az a perdöntő, hogy mi van kint, hanem hogy mit érzel bent.. És minél inkább rendben vagy magaddal, annál inkább rendeződnek majd a dolgok a külvilágban. Lehet, hogy kissé dogmatikus, már-már elcsépelt gondolat ez manapság, de én tudom és tapasztalom, hogy ez így van. Arra bátorítalak, hogy kezdd el rendbe tenni magadat belül, és akkor egyre inkább minden rendben lesz."

És te, kedves olvasó? Mikor kezded már el rendbe tenni a belsődet?

Á, hogy most! Hát ez remek! Kezdésként néhány támpont:

Dale Carnegie
Napoleon Hill
dr. Steven Covey
dr. Michael Newton
Sir Ken Robinson

Nosza, nézz rá a könyveikre a neten! Aztán irány a könyvesbolt!