Egy újabb levélváltás Dorkával, kissé mélyebbre menve a folyamatban, melyben átalakítjuk magunkat, és az életünket- olyanná, amilyenné igazából szeretnénk.

"Na igen, teljesen igazad van abban, hogy a mi hozzáállásunk a dolgokhoz számít igazán. De ezen a legnehezebb változtatni. Én meg pláne hajlamos vagyok arra, hogy a szarra koncentráljak, vagy a jövőbeli gondokra. Csak néha tudom élvezni a jelent például.
És akkor ott vannak még azok a fincsi társadalmi elvárások, amik rendesen össze tudják zavarni az embert.
Én is azt gondolom, hogy tudom ki vagyok és mit akarok, sőt még odáig is eljutottam, hogy a múltbéli döntéseimért ne okoljam magam, ha esetleg ma már nem értek velük egyet. Csak leginkább úgy érzem, az álmaim túl nagyok, mintha magam sem hinnék bennük. Közben meg telik az idő és félek, hogy nem tudok eléggé a jelenre koncentrálni."

Ezzel Dorka nincs egyedül. Sokan járnak közülünk hasonló cipőben.
Ezt válaszoltam:

"Örülök neki, hogy tartod a "fonalat", és meglátod a jó dolgokat is. Amit fentebb írtam, hogy szerintem tisztán látod a dolgokat, egy hatalmas erény. Az önbecsapás ördögi köreit neked ugyanis már nem kell lefutnod, azon már túl vagy.
Egyetértek veled, önmagunkon változtatni kemény feladat. Illetve szerintem az a kemény benne, hogy fogalmunk sincs, mit csináljunk.. Néha csak állunk ott a "semmi közepén", egyedül, fogódzó és segítség nélkül, és senki sem válaszol a kérdéseinkre.. (Már ha egyáltalán fel tudjuk tenni őket.) Senki sem mondta el nekünk a suliban, miként kell kezelni egy konfliktushelyzetet, hogyan érdemes a társadalmi elvárásokhoz hozzáállni, és hogy miként írjuk felül a bennünk lévő lustaságot. Senki sem tanított meg minket erre. Ez egyelőre nem része a fősodratú kultúrának.
Viszont van ennek egy kategóriája, ami a kapcsolódó témakörökkel segítséget nyújt nekünk abban, hogy a bennünk lévő dolgokat helyre rakjuk: és ez a személyiségfejlesztés. Ezt megfűszerezve némi pszichológiával, és kommunikációval az ember fel tud építeni egy olyan stabilitást önmagában, ami biztos alapként szolgál majd számára az útján- az egyetlen biztos alapként, ami a világon létezik. Mert a külvilág állandóan változik, és az út végén sem viszünk magunkkal semmit- csak azt, amik vagyunk. Az, hogy a "szarra koncentrálsz", a "jövőbeli gondokkal" foglalkozol, hogy félelem is van benned akkor, amikor az életedre, a jövődre, a dolgaidra gondolsz, nem más, mint szokás. Kaptál egy alapot a szüleidtől, a környezetedtől, és az oktatóidtól; a benyomásaid, beszélgetéseid, tapasztalataid hatására ott tartasz most, ahol- azzal a szokásrendszerrel, amid éppen van. A szokásaid teszik olyanná az életed, amilyen. Szerencsére ezeken tudsz változtatni, ha nem tetszik az, ahol tartasz.
Egyszerű a képlet, mert a szokásaidat, az életfilozófiádat, az alapprogramodat kell frissítened, felülírnod, de összetett, és nehéz is, mert ebbe sok energiát kell beletenned- hiszen a változáshoz idő kell. Pont úgy, mint ahogy választott szakmádat, is hetek-hónapok-évek munkájával alakítottad ki az alapoktól indulva, úgy tudod felépíteni, újraírni a szokásaidat, az élethez, a dolgokhoz való hozzáállásodat, tehát az alapprogramodat. És ha eljutsz arra a pontra, hogy eldöntöd, változtatsz magadon, az eszközök is meg fognak érkezni az életedbe.