Nem véletlenül mondják a pszichológusok, hogy a szokásai határozzák meg egy ember életét. A kutatók úgy vélik, hogy a mai gondolataink 98%-ban megegyeznek a tegnapi gondolatainkkal. Ha jobban belegondolunk, tényleg ugyanúgy csináljuk a dolgainkat napról-napra, újra és újra és újra... Ugyanúgy vesszük fel a cipőnket, ugyanúgy mossuk el a kedvenc bögrénket, és ugyanúgy töröljük magunkat szárazra fürdés után; és még ezer más dologban vagyunk ugyanolyanok- majdnem mindig. És itt van a kutya elásva. Emiatt embertelenül nehéz a változás: a megszokások miatt. Hiszen ha valamilyen újítást viszünk az életünkbe, lépten-nyomon előjönnek a régi szokásaink, berögzüléseink, reakcióink, amelyek irtózatos erővel húznak vissza minket a komfortzónánkba. 

Az életemben nekem az egyik legnehezebb feladat az elkedvetlenedés, a lelkesedés fázisát követő menetrendszerű motiválatlanság/lehangoltság átalakítása volt. ...Tudod miről beszélek? Amikor kitűzöl magad elé valamit, dolgozol érte, és egy kis idő múlva eltántorodsz.. Nincs változás, nincs eredmény, te pedig motiválatlanná válsz; a cél, amit pár nappal/héttel azelőtt kitűztél, csak egy ködös, semmitmondó gondolatnak tűnik. Ez egy nettó pofáraesés, olyan, mint a norvég hátvéd fekvő módusza Böde-módra.
No de ezután!
Vagy feladod a célodat, vagy kihúzod magad ebből a mocsárból, és haladsz tovább előre.
Az első a könnyű, és sokan közülünk eddig a pontig jutnak csak el- bármilyen célt is tűzzenek ki maguk elé. Én magam megszámlálhatatlan alkalommal voltam már itt.
Ez maga a pokol.
A második a melós út. Felállni, és dolgozni magadon. Dolgozni, és elérni arra a pontra, amikor képes vagy az érzéseidre hatni. Hosszú és kemény munka ez, de megéri. 
(Megjegyzés: itt most azokról az embertársainkról nem ejtek szót, akik önerőből nem tudnak felállni; ha te úgy érzed, ilyen helyzetben vagy, keress fel egy szakembert, aki segíthet elrendezni a benned lévő dolgokat.)
Szóval megéri dolgozni magadon, megéri a fejlődés útjára lépni.
A motiválatlanság, a kedvetlenség érzései a lehúzó erőket képviselik.
A céltudatosság, a jókedv, az öröm pedig a felemelő erőkhöz tartoznak. 
És amint eluralkodik rajtad bármilyen lehúzó érzelem, cselekedned kell.
Ezen a ponton egyetlen jó döntés van: tudatosítani az érzést, ami benned van.
Igen, tudatosítani. Nem elhessegetni, figyelmen kívül hagyni, elnyomni, hanem tudatosítani.
Sokan kihagyják ezt a lépést a folyamatból, és csak a pozitív érzéseket veszik figyelembe. Ám a negatív érzést is tudatosítani kell. Megfigyelni. Átélni. (Eckhart Tolle). „Kedvetlen és erőtlen vagyok.” „Nem érzem, hogy jó irányba haladok.”
Megfigyelni. Átélni. Tudatosítani.
Beengedni magadba, pontosabban átengedni magadon, amennyire csak lehet. Nem elnyomni, nem egyből behelyettesíteni valamilyen mantrával, hanem tudatosítani, átélni, és ebből születik meg idővel az elfogadás. Sötét oldalunk elfogadása.
Aztán eldönteni, hogy változtatsz ezen. Mert megértetted, hogy ez egy sorsdöntő pont.
Megértetted, hogy a negatív érzelmek lent tartanak- a sötétségben.
A pozitív érzelmek pedig felemelnek. Öröm, életkedv, lelkesedés.. A legtöbb ember ezeket alig-alig éli meg...
De hát ugye ez egy olyan világ, ahol a lehúzó erők mindent megtesznek azért, hogy ne mozduljunk előre. Nekik ez a dolguk.
Szóval tudatosan felemeled magad. 
(Például azzal, hogy hálát adsz azokért a dolgokért, amik vannak az életedben. Vagy azzal, hogy becsukod a szemed, és meditálsz 5 percet. Vagy azzal, hogy a célodra gondolsz, amit kitűztél magad elé, és csakazértis megcsinálod.)
És megcsinálod. Az edzést, a tanulást, a takarítást, vagy bármit, amit meg kéne csinálnod. 
Amikor pedig ennek a végére értél, erősebb leszel. 
Erőd lesz. Mert megcsináltad a dolgodat. 
És ezt újra, és újra, és ha pofára esel és feladod, semmi baj, megesik, akár százszor is, de állj fel, gondold újra, kezdd el, csináld, újra és újra és újra, mert így erősödsz, és fejlődsz..